Drága fiaim, már egy hete nem hallok felőletek! Szepezdi Gyurival küldöm ezt a levelet, próbáltalak hívni titeket, de hiába. Aludni sem tudok napok óta, aggódom, vajon nem ért-e baj titeket Pesten. Éjszaka csak járkálok, mint egy holdkóros, tegnap hajnali egykor a piros kisfazékban főztem levest, a sparhelten megégettem a kezem, pedig sohasem szoktam. A Vakarcsot is bánthatta valami, kint úgy vonyított, hogy a szomszéd tanyán keresztapátok felkapcsolta a villanyt.

Ölemben a tányér levessel üldögéltem a verandán, vörös volt az ég alja, szelet hozott a reggel, de legalább tisztul az idő. A malac már jól van, az orvos azt mondta, féreg lehetett benne, a tyúkok rendesen tojnak, és Gazsi bátyátok meghozta, amit rendeltetek. Nem tudom, mi szükség a sok vasra, de lepakolta a diófa alá. Olyan nagy traktorral hozta, amilyet még sose láttam. Amikor elment, jött az eső, és a keréknyomba jártak fürödni a Vadai Mariska kutyái.

Zolikám, jól van a derekad? Küldök a Szepezdi Gyurival egy krémet, azt használd reggel, meg lefekvés előtt. Pisti, vigyázz az öcsédre, és ne egyél csípőset. Nem szeretem ezt a katonásdit, gyertek mielőbb haza, minek a fritzekre emlékezni, menetelni? Nem tartottalak vissza bennetek, megtanultam, a férfiembert nem lehet.

Pedig én aztán tudom, milyen a háború! Találkoztam némettel és ruszkival is. Amikor erre jártak, ötéves se lehettem, mezítláb játszottam a porban, mégis tisztán emlékszem rájuk. Az orosznak pattanásos volt az arca és büdös a lehelete. Amikor leguggolt hozzám, megsimogatta a fejem, és azt hajtogatta, hol a mama? A német meg csokit adott, nézzem, hogyan hugyozik a kerítés tövében. Mindkettő megerőszakolta az anyámat. Ő volt a legszebb a faluban, ezért kellett nekik. A bőre olyan volt, mint a tej, pedig folyton kint dolgozott a földeken. Már a front előtt is összesúgtak a háta mögött; hiszen lányanya volt, egy zabigyerekkel, velem.

Nagyapám a háború végén azt mondta, azt a szégyent már nem bírja elviselni, hogy az ő lánya németnek meg orosznak volt a babája. Ajtót mutatott neki, többet nem lakhat náluk. Még a pap is kiátkozta. Hát tehetett ő róla? Anyám felpakolta a csomagját, megfogta a kezem, és sírva áthurcolkodott a Cukros Erához, aki a második unokatestvére volt. Széltében-hosszában azt beszélték, az ő férjének ágyasa lett, pedig ebből egy szó sem igaz. Felénk azt mondják, ha valaki egyszer megesik, az aztán is meg fog. Ha nem jön nagyapátok, akkor elemészti anyámat a falu. Ezért ment hozzá a Karancz Ferihez. Nyugalmat akart, békét.

Tudom, ezt már sokszor elmeséltem nektek, de azt nem, én hogyan születtem. Amikor messze volt még a front, egy cigány lakott kint, a Vermes tanyán. Nem volt senkije, se apja, se anyja, senki sem tudja, hogyan került ide. Vadai Mariska anyja azt mondta, csak rablógyilkos lehet az, aki lopva költözik be egy romos tanyára. Pedig dolgos ember volt az, mindig elszegődött napszámba.

A hagymaföldön ismerkedett meg az édesanyámmal. Nagy szerelem volt az övék, folyton búgtak, mint a galambok. ’40-ben forró volt a nyár. Elmentek fürödni a Lapos-tóhoz. A bokrokból megleste őket a Szepezdi Nándi, a Gyuri nagyapja, és szólt a csendőröknek. Akkoriban sok volt a betörés a környéken, még a kocsmárosné aranyláncát is ellopták. Fényes nappal!

A csendőrök amúgy is szerettek a cigánnyal elbánni. Az egyiket odakötötték a lovas szekér után, és háromszor végighúzták a falun. De nem vallotta be a rablást. Megvárták hát anyám cigányát a Vargáék földje mellett, ott, ahol bozótos van mind a mai napig. Úgy elverték, hogy nem lett többet ember. Titokban temették el a vadkörtefa tövében. Nem kereste senki, csak az anyám, aki akkor már a szíve alatt hordott engem. Drága fiaim, ha hazajöttök, megmutatom nektek a sírját. Az igazi nagyapátokét.